ようこそ


22 éves japán szakos hallgató mindennapjai ig

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
credit

✿CSS kód by: HD
✿K
urzor

 
✿blog

Újra itt, felépülve <3

2024.03.09. 19:46, honeyvanity

Halihó mindenkinek <3

Nos, sikerült úgy ahogy meggyógyulnom, pénteken már mentem is dolgozni, illetve suliba is. Csütörtökön hatalmas sokként ért, hogy az említett munkatársamat, el fogják bocsájtani és egyedüli diákként maradok azon a szekción :]] Ami nem a világvége, de god forbid, hogy egyszer ellegyek az egyik munkatársammal. Így most tök unalmas lesz, de hát evvan, ver az élet.  Erről nem is beszélnék többet, sajnálom, de ha minden igaz próbálunk majd néha hangoutolni.
Elég fárasztó volt máris visszatérni a 'való életbe", főleg, hogy egyre több számonkérés lesz majd nemsokára és azokra bőszen készülnöm kell :]] Atleast jövő héten hosszú hétvége és megint tudok a barátnőmmel lenni most már tutira !! 

Viszont ma legalább hosszú idő után ki tudtam végre kicsit mozdulni és időt tölteni anyukámmal, tekintve hogy erre sincs minden nap lehetőségem, annak ellenére, hogy együtt élünk. Megjártuk ma kicsit a Ligetet és nagyon jól éreztük magunkat ! A séta után beültünk egy mexikói bistroba, illetve meg lettem hívva egy taros bobára is Jók néha ezek a kikapcsolódós napok <3 
Nincs elérhető leírás.
Tudom, nem nagy durranás, de nekem szép emlékeim vannak a Ligetről és habár nem először jártam ott, úgy fotóztam mint egy turista xd
Nincs elérhető leírás.
Találtunk egy szinguláris cseresznyevirágfát, de legalább végre elkezdtek virágozni 
Nincs elérhető leírás.
Anyum által kiderült, hogy a Zene Házát egy japán építészmérnök tervezte és mivel valószínűleg sok japán jár arra, a szuvenírshopban volt egy két japános cucc is !! Pl, cuki kokeshi kulcstartók, de hát fizu még mindig nem jött így nem tudtam venni :(( De majd talán legközelebb ~
De ezt meg kellett szereznem:
Nincs elérhető leírás.
Már egy párszor átnyálaztam, de lehet még olvasgatom, gyakorlásnak jó lesz. Viszont a japán barátnőmnek tervezem majd elküldeni meglepiből, szerintem örülni fog neki :]]

Nincs elérhető leírás.
És ma tudtam meg, hogy van egy Lugosi Béla azaz Drakula szobor is a Vajdahunyad várnál, aminek nagyon örültem !! <3 *vámpírok az egyik special interestem*
Erről jutott eszembe, hogy nagyon el szeretnék egyszer menni Erdélybe megnézni a Drakula kastélyt 

Nagyjából ennyi volt a mai nap, még késő délután szépen nekiálltam a hétfői órára készülni, annyival kevesebb lesz holnap, de így is lesz még dolog..viszont mára már elfáradtam. Xd Talán holnap még futópadozni is elmegyek, de csak óvatosan. Bár nagyon produktívnak hangzik hogy gymbe járok, ezt a hónapot még kihasználom, de lehet mégsem csinálok belőle rendszert. :// Valahogy nem lett az én világom, úgy érzem így is mozgok eleget minden nap. 

A jövő hetem remélhetőleg kevésbé lesz káoszos mint én azt gondolom, el kell mennem matricát újítani a diákomon, anyumnak is kell szülinapi ajándékot vennem, stb...

Már annyira krízisekben vagyok, hogy elkezdtem a szakdolgozatomon is gondolkodni, de annyira nehéz kitalálni egy témán belül még egy konkrét dolgot amiről írni lehetne.. annyira nehéznek tűnik ez az egész T_T Lehet majd konzultálok egy felsőbb évessel erről..Hiába korai még, akkor sem lehet elég korán elkezdeni ezen agyalni. Főleg, hogy az egyik tanci már adja az ideget belénk ezzel kapcsolatban Xd Habár tudom, hogy inkább a másodévesekhez szólt, de akkor is. 

Node lesz ami lesz, mindenesetre elköszönök mára.

Jóccakát <3



 

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2024.03.16. 21:13
2024.03.09. 19:46
2024.03.04. 20:59
2024.02.27. 21:21
2024.02.26. 17:56
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
ennyien jártatok itt :]
Indulás: 2024-02-18
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!